Start your journey
Mit tanulsz majd?
A Sanda ötvözi a nyugati ökölvívást, a Kung-fu rúgásokkal, és birkózó technikákkal. Ha a rendvédelemben dolgozol, vagy szeretnél esetleg később MMA versenyekre járni, mint harcos, akkor ez egy remek felvezető küzdősport lesz számodra! Külföldön rendkívül népszerű, főleg Kínában, Oroszországban, Iránban, Olaszországban.
Sifu Tóth Zoltán
Lo Man Kam Nagymester (Ip Man Nagymester unokaöccse) első Magyar tanítványa. Több mint harminc éve foglalkozik harcművészetekkel.Több mindent kipróbált először birkózással kezdte majd Judoval folytatta harcművész karrierjét, onnan tért rá a Kung-Fu, és a többi kínai harcművészetre, ezek mellett tanult Kalit, edzett Karatésokkal, Jitsusokkal, boxolókkal. Rengeteg harcművészt nevelt ki, több közülük szép eredményeket értek el versenyeken. Munkája közben többször kellett alkalmaznia a megszerzett tudást, mivel évekig dolgozott az éjszakai életben. Iskoláit több neves harcművész elismeri, a jó viszony miatt rendszeresen hívják szemináriumokra.
Tandari Dániel
Dani a Sanda szakosztály vezetőedzője. Az eddig megszerzett tudást tudja kamatoztatni, mivel több harcművészetbe komoly eredményeket ért el. Kick-boxal kezdte, amibe Világkupát nyert, Diákolimpiát és mellette több szép eredménye van. Később folytatta Aikidoval, ahol megszerezte az első Dan-t, így fekete öves lett. 2023-ban vette át a Sanda szakosztály vezetését, ahol egészen a fiataloktól a tapasztaltabbakig férfiakat-nőket készít fel, és már Ő maga is országos bajnok lett.
Leghíresebb MMA harcosok akik Kung-fu Mesterek!
“Dagisztáni Shaolin”
Zabit Magomedsharipov egy kivételes orosz harcművész és egykori UFC-harcos, aki Dagisztánból származik, és mély gyökerei vannak a sanda (wushu sanda) harcművészetében. A UFC történetének leglátványosabb harcosaként emlegetik hihetetlen földre viteleit és pörgő rúgásait a Sanda tudományából szedte.
„A Pók„
Anderson Silva minden idők TOP 3 legjobb MMA harcosának tagja, több szakértő szerint. Silva 16 meccsig (több mint 2500 napig) regnált a UFC-be, mint veretlen bajnok. Ez idő alatt is tanulmányozta, és használta a Wing Chun technikákat, mint például a tapadó kezet vagy különféle rúgásokat. Egyik legangyobb példaképe Bruce Lee!
„El Cucuy„
Tony Ferguson az MMA egyik legkreatívabb harcosa, aki a hagyományos és modern stílusokat ötvözi egyedi módon. Edzésmódszerei között fontos szerepet kap a Wing Chun, különösen a fa-bábuval végzett technikai munka, gyors kézcsapások, könyökütések és karcsapdázások. Ezeket látványosan alkalmazza élő harc közben, így mozgása kiszámíthatatlan és rendkívül hatékony közelharcban.
„King Of Kung-fu„
Muslim Salikhov, orosz harcos, a világ egyik legsikeresebb Sanda versenyzője. Ötszörös világbajnok, és ő volt az első nem kínai, aki elnyerte a „King of Sanda” címet. Stílusa a Sanda esszenciáját tükrözi: robbanékony ütés-rúgás kombinációk, gyors lábmunka, és látványos dobástechnikák jellemzik. Ezeket kiválóan ültette át az MMA világába is, ahol többször nyert spinning wheel kick KO-val az UFC-ben. Salikhov a modern MMA egyik élő példája arra, hogy a Sanda hatékony és versenyképes a legmagasabb szinten is.